How is it spelt?
This is the only thing I new about this word. Now it means much more than that for me.
I've already written in this blog how I connected to SPELT through Zaheer (Ladies - 29 Oct) but I have to go back again.
After I'd met Zaheer I had a look at his friend list. There was a young lady, Saheefa. She put her wedding photo as her cover picture and looked extremely happy and beautiful. I sent her friend request but had to wait for days for her reply because she was busy with her first newborn baby.
At the very first time we were chatting she introduced herself as a worker for British Council and suggested me to write a proposal. 'Good idea', I thought, but didn't make any effort to write it.
Then I got to know more and more English teachers in SPELT and my proposal was urgently needed.
I have to confess something. I've never written any proposals before. So I asked Peggy, my Radical English colleague in California to help me and correct my article. "It's good, but not a proposal" she said and she was absolutely right. I didn't want to sell anything, how could I write a proposal? So it turned a Mission Statement which you can read on my Facebook page as well. (https://www.facebook.com/pages/Judit-Tarczy/1431760423714443).
As I'd finished my Mission Statement (MS) obviously I wanted to share it. On Saturday I was on Facebook and saw Faisal online. He is an active worker and speaker at SPELT. He read my MS and wanted to know more details, so we turned to Skype and had about an hour of talk. While we were talking he suddenly remembered a lady in Karachi who is Hungarian. He gave me her FB profile id, but there was some problem and I couldn't send her request. I tried to get contacted her through commenting her posts and after 24 hours of waiting I got her message "hello, itt vagyok!" She is DrZsu, the well known trainer and motivator in Karachi who has been living there for three years now and doesn't want to move even to the USA where she is being invited all the time. She found her home in Pakistan.
Now turn back again to Saturday. I also showed my MS to Saheefa and after she had read it she sent me a link about a kind of teaching training in Turkey. She said I might be interested in it.
I went through the page but didn't understand clearly. I asked help from my Radical English colleagues again. Some of them said it's not worth, some said just try it. I started filling the application form but was hooked at the cover letter. What should I write in a cover letter? So I just left it hanging in the air. Wasn't sure about it.
On Monday morning I had a half an hour of Skype talking to Dr Zsu. She gave me essential information about being a foreign lady in Pakistan and invited me to be her guest when I'm going to Pakistan. She also suggested me to get contacted to Lubna in Spelt. "I've already chatted to her" I told.
"You should also contact to Rehan" she said. "I've already done" I replied.
I told her about my fear of getting visa. "Don't worry" she said, "I know the Pakistani ambassador in person..."
After finishing talking to her I had a very strong thought. "You must go to Turkey and immediately after you go to Pakistan".
I went to Saheefa again and asked her some more details about Turkey. She gave me an email contact where I got answers for my questions and even more. My dream came true when I was told it would be good if I brought an interactive teaching material. Step4English must be finished by the end of January! Oh! And I need somebody who is able to help me to prepare the Turkish version!
I sent a whatsapp message to Dursun in Turkey saying "help!" He is the nice man in Kirikkale whom I visited with my partner this summer (read this blog: One Step Closer; 20 August). Immediately he asked what the problem was. I wrote him I'm going to Bursa in January and need a help who speaks good English and has time. "I know an English teacher in Bursa" he replied.
What is going on here? Can anybody tell me?
2013. november 13., szerda
2013. november 10., vasárnap
DrZsu
You can't read this post in English - sorry... It's the whole story for my only Hungarian speaking friends and relatives. Soon I'll write DrZsu's story in English.
Nem véletlen, hogy ezt a bejegyzést magyarul írom.
És most azok számára, akik kevésbé tudnak angolul, egy kicsit visszakanyarodok, és elmesélem, hogyan jutottam DrZsuhoz.
Nem egészen egy éve, tavaly karácsonykor bekapcsolódtam egy Skype beszélgetésbe, amit egy amerikai nyelvtanár hirdetett a LinkedIn-en (ez egy hasonló közösségi oldal mint a Facebook, csak inkább szakmai mint magán kapcsolatok számára). Kíváncsi voltam, mit tud csinálni egy amerikai a Skype-on nyelvtanítás címén. Szakmailag nem sokat tanultam, de a beszélgetés egyik pakisztáni résztvevője, egy 30 éves fialal srác felvette velem a kapcsolatot, és elkezdtünk beszélgetni.
Nem volt könnyű áthidalni a kulturális szakadékot, és mivel nem volt összehasonlítási alapom, nem tudtam eldönteni, hogy mi az, ami az ő személyes tulajdonsága, és mi az, ami társadalmi, kulturális sajátosság a viselkedésében. Úgy tekintett rám, mint anyjára, mert az édesanyját a 2005-ös kasmiri földrengésben elveszítette. Próbáltam őt leszakítani magamról, kizártam őt az ismerőseim közül, de ő sokkal kitartóbbnak és elszántabbnak bizonyult. Így még most is ő az egyik legkedvesebb online barátom.
Kaptam tőle egy meghívást a jövőre esedékes esküvőjére, de nem éreztem úgy, hogy nekem oda feltétlen el kellene mennem.
Közben folyamatosan épült a LinkedIn kapcsolatrendszerem. Mivel szakmai közösségről van szó, főleg angol tanárok kerestek meg, és én minden felkérést elfogadtam, így lassan 1000-re nőtt a virtuális kapcsolataim száma. De valós kapcsolatom csak nagyon kevés emberrel volt (van). Valós kapcsolatnak hívom, hogy megszólítjuk egymást levélben, megjegyezzük egymás nevét, megismerjük egymás családját, beszélgetünk videó kapcsolatban, és több-kevesebb rendszerességgel üzeneteket váltunk egymással mint jó barátok.
Május közepe táján rövid időn belül négy muzulmán férfi szólított meg személyesen a LinkedIn-en. Egy török, két pakisztáni, és egy iráni. Nem nagyon örültem a dolognak, de biztos távolságban éreztem magam tőlük, és semmi okot nem adtak arra, hogy elutasítsam őket. Viszont kaptam tőlük valamit, amivel elvarázsoltak. Tiszteletet, szeretetet, elfogadást. Anélkül, hogy bármilyen kétértelmű vagy tisztességtelen ajánlatot vagy megjegyzést tettek volna.
Felfigyeltem rá, hogy most már 3 pakisztáni ismerősöm volt, mindháromtól meghívásom Pakisztánba, és mindhárman az északi országrészben laknak, 300 kilométeres körzetben.
Ezidőtájt komoly levelezésben voltam az Angliában élő húgommal, aki azt mondta, elveszítettem a valósághoz való érzékenységemet. Ez a mondat annyira felbosszantott, hogy elmentem a párommal Törökországba, és meglátogattam azt a muszlim török férfit és családját, akivel alig három hónapja kerültem online kapcsolatba. (Köszönöm Csuri! :)
Rövidesen egy újabb pakisztáni férfitől kaptam nagyon kedves, nagyon udvarias személyes levelet a LinkedIn-en. Szintén az északi országrészből, benne a 300 km-es körzetben. Ő volt a negyedik.
Kezdett elegem lenni a muszlim férfiakból. Hol vannak a nők???? Úgy éreztem, még a végén azoknak lesz igazuk, akik azt mondják, ott a nőket semmibe veszik, lealázzák, úgy tartják őket mint vagyontárgyakat ha nem rosszabbul. Pedig a férfiak nem ezt mondták nekem, de vajon hihetek nekik?!
Ekkor (nyár közepén) már nagyon úgy éreztem, el kell mennem Pakisztánba, de a családom részéről nagyon merev ellenállásba ütköztem. Hallani nem akartak róla, ezért elgondolkodtam, hogy miért is akarok én Pakisztánba menni, és rájöttem, hogy akár még mint pedagógus is mehetek.
Amikor célt kapott Pakisztán, ránéztem újra a LinkedIn-es kapcsolataimra, és megdöbbenten láttam, hogy az 1000 kapcsolatból mindössze 16 pakisztáni. Statisztikailag teljesen érthetetlen, hogy miért van 4 személyes kapcsolatom abban a 300 km-es körzetben, amikor más országokkal, ahol sokkal több a kapcsolatom, egy sincsen.
Úgy gondoltam, nem veszíthetek semmit, ha megszólítom azokat a pakisztániakat is, akikkel eddig nem volt kapcsolatom, és leírom nekik, hogy menni szeretnék Pakisztánba. Az egyik férfinél azonban elbizonytalanodtam. A profilképén egy hatalmas íróasztal mögött pózolt egy főnöki bőrfotelban. Na, erre az emberre nekem nincs szükségem - gondoltam, és továbbléptem. De a végén csak-csak visszakanyarodtam hozzá, és írtam neki néhány sort. Természetesen csak vele alakult ki személyes online kapcsolat... Ő Zaheer, egy háromgyerekes édesapa Lahore-ban, aki angol irodalmat tanít, és tagja a Pakisztáni angol tanárok szövetségének, röviden SPELT-nek. És rajta keresztül végre megnyílt az út a pakisztáni muszlim nők felé. Hirtelen, egy-két hét alatt öt nővel kerültem kapcsolatba, akiktől ugyanazt a szeretetet, elfogadást kaptam, mint a férfiaktól. Mind kolléga, mind angol tanár.
Kezdett forogni velem a világ, de még messze nem volt vége! Beszélgettem egy amerikai hölggyel, aki évtizedek óta rendszeresen jár Pakisztánba, és vendég előadója a SPELT konferenciáknak.
Megírtam egy "Mission Statement"-et, ami arról szól ki vagyok, és mit akarok Pakisztánnal, Pakisztántól. Ez óriási lépés ahhoz képest, hogy három hónapja még fogalmam nem volt, miért akarok Pakisztánba menni.
Tegnap este felmentem a Facebookra és körülnéztem, kik vannak online. Ott volt Faisal, aki a SPELT Facebook csoportjának adminisztrátora, és pár szót már váltottunk egymással. Megszólítottam, elküldtem neki a Mission Statement-emet, és pár perc múlva felhívtuk egymást Skype-on. Ő történetesen nem abban a 300 km-es körzetben lakik, hanem délen, Karacsiban, de ez már nem sokat jelent. Pakisztánban, és kész.
Ahogy beszélgettünk, egyszercsak azt mondja: ismer ő egy magyart, aki Karacsiban él és dolgozik. Ő drZsu. Az első magyar ismerősöm, akinek bármi személyes köze van Pakisztánhoz. Egy fiatal hölgy, aki szintén online kapcsolat útján került Pakisztánba, és a videó bemutatkozását így zárja: "Köszönöm Pakisztán!"
Egy vallomással zárom ezt a hosszúra nyúlt beszámolómat.
Beleszerettem Pakisztánba. Tipikusan olyan tüneteket produkálok, mint egy szerelmes kamasz. Nem tudok másról beszélni, mint Pakisztánról. A gondolataim állandóan ekörül forognak. Újra és újra próbálok józanul gondolkodni, és figyelmeztetni magam, hogy idestova 50 éves felnőtt nő vagyok, és egy országba nem lehet beleszeretni!!! És mégis...
u.i: Szerintetek miért kapott a férjem Dubaiban munkát? Miért pakisztániakkal van körülvéve, holott több indiai dolgozik arrafele mint pakisztáni...
Nem véletlen, hogy ezt a bejegyzést magyarul írom.
És most azok számára, akik kevésbé tudnak angolul, egy kicsit visszakanyarodok, és elmesélem, hogyan jutottam DrZsuhoz.
Nem egészen egy éve, tavaly karácsonykor bekapcsolódtam egy Skype beszélgetésbe, amit egy amerikai nyelvtanár hirdetett a LinkedIn-en (ez egy hasonló közösségi oldal mint a Facebook, csak inkább szakmai mint magán kapcsolatok számára). Kíváncsi voltam, mit tud csinálni egy amerikai a Skype-on nyelvtanítás címén. Szakmailag nem sokat tanultam, de a beszélgetés egyik pakisztáni résztvevője, egy 30 éves fialal srác felvette velem a kapcsolatot, és elkezdtünk beszélgetni.
Nem volt könnyű áthidalni a kulturális szakadékot, és mivel nem volt összehasonlítási alapom, nem tudtam eldönteni, hogy mi az, ami az ő személyes tulajdonsága, és mi az, ami társadalmi, kulturális sajátosság a viselkedésében. Úgy tekintett rám, mint anyjára, mert az édesanyját a 2005-ös kasmiri földrengésben elveszítette. Próbáltam őt leszakítani magamról, kizártam őt az ismerőseim közül, de ő sokkal kitartóbbnak és elszántabbnak bizonyult. Így még most is ő az egyik legkedvesebb online barátom.
Kaptam tőle egy meghívást a jövőre esedékes esküvőjére, de nem éreztem úgy, hogy nekem oda feltétlen el kellene mennem.
Közben folyamatosan épült a LinkedIn kapcsolatrendszerem. Mivel szakmai közösségről van szó, főleg angol tanárok kerestek meg, és én minden felkérést elfogadtam, így lassan 1000-re nőtt a virtuális kapcsolataim száma. De valós kapcsolatom csak nagyon kevés emberrel volt (van). Valós kapcsolatnak hívom, hogy megszólítjuk egymást levélben, megjegyezzük egymás nevét, megismerjük egymás családját, beszélgetünk videó kapcsolatban, és több-kevesebb rendszerességgel üzeneteket váltunk egymással mint jó barátok.
Május közepe táján rövid időn belül négy muzulmán férfi szólított meg személyesen a LinkedIn-en. Egy török, két pakisztáni, és egy iráni. Nem nagyon örültem a dolognak, de biztos távolságban éreztem magam tőlük, és semmi okot nem adtak arra, hogy elutasítsam őket. Viszont kaptam tőlük valamit, amivel elvarázsoltak. Tiszteletet, szeretetet, elfogadást. Anélkül, hogy bármilyen kétértelmű vagy tisztességtelen ajánlatot vagy megjegyzést tettek volna.
Felfigyeltem rá, hogy most már 3 pakisztáni ismerősöm volt, mindháromtól meghívásom Pakisztánba, és mindhárman az északi országrészben laknak, 300 kilométeres körzetben.
Ezidőtájt komoly levelezésben voltam az Angliában élő húgommal, aki azt mondta, elveszítettem a valósághoz való érzékenységemet. Ez a mondat annyira felbosszantott, hogy elmentem a párommal Törökországba, és meglátogattam azt a muszlim török férfit és családját, akivel alig három hónapja kerültem online kapcsolatba. (Köszönöm Csuri! :)
Rövidesen egy újabb pakisztáni férfitől kaptam nagyon kedves, nagyon udvarias személyes levelet a LinkedIn-en. Szintén az északi országrészből, benne a 300 km-es körzetben. Ő volt a negyedik.
Kezdett elegem lenni a muszlim férfiakból. Hol vannak a nők???? Úgy éreztem, még a végén azoknak lesz igazuk, akik azt mondják, ott a nőket semmibe veszik, lealázzák, úgy tartják őket mint vagyontárgyakat ha nem rosszabbul. Pedig a férfiak nem ezt mondták nekem, de vajon hihetek nekik?!
Ekkor (nyár közepén) már nagyon úgy éreztem, el kell mennem Pakisztánba, de a családom részéről nagyon merev ellenállásba ütköztem. Hallani nem akartak róla, ezért elgondolkodtam, hogy miért is akarok én Pakisztánba menni, és rájöttem, hogy akár még mint pedagógus is mehetek.
Amikor célt kapott Pakisztán, ránéztem újra a LinkedIn-es kapcsolataimra, és megdöbbenten láttam, hogy az 1000 kapcsolatból mindössze 16 pakisztáni. Statisztikailag teljesen érthetetlen, hogy miért van 4 személyes kapcsolatom abban a 300 km-es körzetben, amikor más országokkal, ahol sokkal több a kapcsolatom, egy sincsen.
Úgy gondoltam, nem veszíthetek semmit, ha megszólítom azokat a pakisztániakat is, akikkel eddig nem volt kapcsolatom, és leírom nekik, hogy menni szeretnék Pakisztánba. Az egyik férfinél azonban elbizonytalanodtam. A profilképén egy hatalmas íróasztal mögött pózolt egy főnöki bőrfotelban. Na, erre az emberre nekem nincs szükségem - gondoltam, és továbbléptem. De a végén csak-csak visszakanyarodtam hozzá, és írtam neki néhány sort. Természetesen csak vele alakult ki személyes online kapcsolat... Ő Zaheer, egy háromgyerekes édesapa Lahore-ban, aki angol irodalmat tanít, és tagja a Pakisztáni angol tanárok szövetségének, röviden SPELT-nek. És rajta keresztül végre megnyílt az út a pakisztáni muszlim nők felé. Hirtelen, egy-két hét alatt öt nővel kerültem kapcsolatba, akiktől ugyanazt a szeretetet, elfogadást kaptam, mint a férfiaktól. Mind kolléga, mind angol tanár.
Kezdett forogni velem a világ, de még messze nem volt vége! Beszélgettem egy amerikai hölggyel, aki évtizedek óta rendszeresen jár Pakisztánba, és vendég előadója a SPELT konferenciáknak.
Megírtam egy "Mission Statement"-et, ami arról szól ki vagyok, és mit akarok Pakisztánnal, Pakisztántól. Ez óriási lépés ahhoz képest, hogy három hónapja még fogalmam nem volt, miért akarok Pakisztánba menni.
Tegnap este felmentem a Facebookra és körülnéztem, kik vannak online. Ott volt Faisal, aki a SPELT Facebook csoportjának adminisztrátora, és pár szót már váltottunk egymással. Megszólítottam, elküldtem neki a Mission Statement-emet, és pár perc múlva felhívtuk egymást Skype-on. Ő történetesen nem abban a 300 km-es körzetben lakik, hanem délen, Karacsiban, de ez már nem sokat jelent. Pakisztánban, és kész.
Ahogy beszélgettünk, egyszercsak azt mondja: ismer ő egy magyart, aki Karacsiban él és dolgozik. Ő drZsu. Az első magyar ismerősöm, akinek bármi személyes köze van Pakisztánhoz. Egy fiatal hölgy, aki szintén online kapcsolat útján került Pakisztánba, és a videó bemutatkozását így zárja: "Köszönöm Pakisztán!"
Egy vallomással zárom ezt a hosszúra nyúlt beszámolómat.
Beleszerettem Pakisztánba. Tipikusan olyan tüneteket produkálok, mint egy szerelmes kamasz. Nem tudok másról beszélni, mint Pakisztánról. A gondolataim állandóan ekörül forognak. Újra és újra próbálok józanul gondolkodni, és figyelmeztetni magam, hogy idestova 50 éves felnőtt nő vagyok, és egy országba nem lehet beleszeretni!!! És mégis...
u.i: Szerintetek miért kapott a férjem Dubaiban munkát? Miért pakisztániakkal van körülvéve, holott több indiai dolgozik arrafele mint pakisztáni...
2013. november 5., kedd
Have a Safe Flight Farzana
SPELT (Society of Pakistan English Language Teachers) conference was in Islamabad and Lahore this weekend. I felt like if I were there... I saw photos and saw a beautiful lady signed on a photo. Followed what I always do these days: sent her a friend request on Facebook. Why not?
She accepted my request a few minutes ago. She was at the airport after the conference, flying home to Karachi. Started chatting... Changed email addresses...
She invited me to the next SPELT conference in November 2014. She also recommended me Judith Findlay to ask her about Pakistan through the eyes of a foreigner.
Let me quote here only one sentence of Farzana.
"We will not let you leave so easily"
Now, this is the only thing I'm afraid of...
But the thing is, that my family doesn't want to leave me so easily either...
She accepted my request a few minutes ago. She was at the airport after the conference, flying home to Karachi. Started chatting... Changed email addresses...
She invited me to the next SPELT conference in November 2014. She also recommended me Judith Findlay to ask her about Pakistan through the eyes of a foreigner.
Let me quote here only one sentence of Farzana.
"We will not let you leave so easily"
Now, this is the only thing I'm afraid of...
But the thing is, that my family doesn't want to leave me so easily either...
2013. november 3., vasárnap
WC Judit
I have a very nice friend in England, who loves her beautiful mother tongue, English. She doesn't like any modern changes in it, very sensitive about any mistakes.
Last time she was writing about some difficulties and problems in her daily life. I started my answer by writing: OMG! She asked me 'What does OMG stand for?' (It's 'oh, my God!')
After answering her I went on Facebook, surfing on SPELT (Society of Pakistan English Language Teachers) and found a comment about AIOU ELT Workshop. I asked what it meant admitting I was new in the group.
Soon I got the answer starting like this 'WC Judit Tarczy'. I was laughing loud. I knew what Sajid had wanted to say, but still WC means toilet in Hungary and in most of Europe, which he obviously didn't know.
A few minutes later I've got his request for friendship and started a private chat.
This is how WC can make friends... LOL (laugh out loud)
Last time she was writing about some difficulties and problems in her daily life. I started my answer by writing: OMG! She asked me 'What does OMG stand for?' (It's 'oh, my God!')
After answering her I went on Facebook, surfing on SPELT (Society of Pakistan English Language Teachers) and found a comment about AIOU ELT Workshop. I asked what it meant admitting I was new in the group.
Soon I got the answer starting like this 'WC Judit Tarczy'. I was laughing loud. I knew what Sajid had wanted to say, but still WC means toilet in Hungary and in most of Europe, which he obviously didn't know.
A few minutes later I've got his request for friendship and started a private chat.
This is how WC can make friends... LOL (laugh out loud)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)